A A A

Aktuális hírek

2019. április 07.
Átadták a szabadtéri kondiparkot
Április 3-án ünnepélyesen átadták az Ady utca és a Baky utca sarkán kialakított szabadtéri kondiparkot. Izsó Gábor polgármester köszöntése után Kálmán Tibor alpolgármester ismertette, hogy a fejlesztés pályázati forrásból valósulhatott meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán elnyert 17 millió forintos támogatásból készült el a150 négyzetméteres szabadtéri kondipark, ahol tizenöt, úgynevezett „saját testsúlyos” sporteszköz kapott helyet. A Nemzeti Sportközpontok által kivitelezett létesítményhez önerőt nem kellett hozzátenni.

Kálmán Tibor ismertette, hogy az elmúlt években több sporttal kapcsolatos pályázatot nyújtott be az önkormányzat, hogy segítsék a lakosok testmozgását. A kézilabda-munkacsarnok engedélyeztetésre már a Miniszterelnökség előtt van, és a helyiek reményei szerint hamarosan leteszik az alapkövet. A Magyar Labdarúgó Szövetségtől elnyert pályázattal és városi önerővel 200 fős mobillelátóval, mobilkijelzővel és labdafogó hálókkal gazdagodik a Sportpálya. A Fáy utcai játszótér mellett egy másik kondipark épül, illetve egy 800 méteres rekortán futópályát szintén kialakítanak az Élővíz-csatorna partja mentén.

 

A kondipark minden igényt kielégítő eszközeit a Békési Kajak-Kenu Club fiatal sportolói mutatták be Dobi István edző vezetésével. A sporteszközök balesetveszélyesek, így mindenki csakis saját felelősségére veheti igénybe, az eszközök mellé kitett leírásokban szerepelhető módon és célokra. Fotók: Gazsó János.