A A A

Aktuális hírek

2019. szeptember 02.
Támogatás tanévkezdésre a békési családoknak
Huszonhat millió forint támogatás tanévkezdésre a békési családoknak

Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az augusztus végi ülésén úgy döntött, hogy nevelési és tanévkezdési támogatást nyújt a családok számára. A város vezetése mindig arra törekedett, hogy olyan helyi szociális ellátórendszert alakítson ki és működtessen, amely alkalmas arra, hogy megfelelő segítséget nyújtson a különböző élethelyzetekben  problémákkal küzdő békési embereknek. A nevelési-oktatási év kezdetén jelentkező jelentős többletkiadásokat szeretnénk ellensúlyozni, az egyszeri pénzbeni támogatással igyekszünk könnyíteni a családok anyagi terhein.

A támogatás folyósításával Békés Város Önkormányzata a Békésen található valamennyi bölcsődében, óvodában és általános iskolában nevelési vagy tanulói jogviszonyban álló békési gyermekek, valamint - ebben az évben kiszélesítve a jogosultak körét immár a középiskolásokra is - bármely, nem csak Békésen található középfokú oktatási intézményben a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermekek tanévkezdését kívánja könnyebbé tenni.

A támogatás összege

a)      Bölcsődés, óvodás gyermekek esetében egyszeri 5.000 forint készpénz gyermekenként.

b)      Általános iskolás gyermekek esetében 10.000 forint készpénz gyermekenként.

c)      Középiskolás gyermekek esetében 12.000 forint készpénz gyermekenként.

A békési bölcsődében, óvodában és általános iskolában, valamint a békési középiskolákban nevelési vagy tanulói jogviszonyban álló békési gyermekek esetében a szülők, vagy más törvényes képviselők a nevelési, oktatási intézményektől kapják meg a támogatás kifizetéséhez szükséges nyilatkozataikat, és a juttatást is az adott intézményben kapják majd meg készpénzben, előre meghirdetett időpontban, legkésőbb szeptember hó 30. napjáig. A szülőknek nem kell további kérelmet benyújtani, csak a pedagógusok által kiadott nyilatkozatot kell visszajuttatni az iskolákba.

A nem Békésen tanuló középiskolás gyermekek esetében az igényléshez szükséges nyilatkozatot letölthetik a www.bekesvaros.hu honlapról, vagy átvehetik ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán. A nyilatkozathoz iskolalátogatási bizonyítványt kell csatolni. Ebben az esetben a szülőknek önállóan kell benyújtani a nyilatkozatot és az igazolást a Polgármesteri Hivatal 36-os és 37-es irodájában. A nyilatkozat benyújtásának határideje, legkésőbb október 15. napja, mely jogvesztő határidő. A támogatás kifizetése a nem Békésen tanuló középiskolás gyermekek esetében a Polgármesteri Hivatalban november hó 30. napjáig történik, melyről külön értesítést fogunk mindenkinek küldeni.