A A A

Aktuális hírek

2022. október 01.
Sajtóközlemény - Lezárult a gyümölcsöző vállalkozások projekt
A Békés Város Önkormányzata 5,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert olyan programok megvalósítására, amelyek hatással vannak a hagyományos tevékenységekre épülő gazdaságfejlesztésre a TOP-7.1.1-16-H-123–06 azonosító számú, Közösségi gazdasággal kapcsolatos fejlesztésekhez kapcsolódó programok támogatása című felhívásra benyújtott pályázatával. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

 

A projekt keretében három alkalommal került sor a „Mesterségem címere” elnevezésű workshop és

közösségi műhely elnevezésű rendezvényen, ahol a témában előadásokat hallhattak az egyes szakmák

iránti igények alakulásáról, valamint tájékozódhattak, hogy Magyarország, azon belül Békés megye

milyen gazdasági eredményeket ér el, milyen fejlődési lehetőségeket céloz meg. Két alkalommal került

megrendezésre a Vállalkozói és termelői fórum a helyi termelők és az érdeklődők részvételével.

A „Vidéki hagyományok és ízek” népszerűsítő rendezvény a helyi termékek és szolgáltatások igénybevételét

erősítő információs és infokommunikációs erővel bírt. A fiatalok helyben maradását segítő

„S(tart)” UP” foglalkozások tevékenységeinek célja a vállalkozói kedv növelésének elősegítése, networking

lehetőségek biztosítása volt, illetve az „Add tovább a tudásod” gondolkodásmód és kultúra erősítése a

helyi piacon a fiatalok körében. A projekt keretében beszerzésre került egy 160 literes gyümölcsprés,

amelyet egy 100 órás zöldség- és gyümölcsfeldolgozó képzés keretében használhattak, elsajátíthatták

a szakma alapjait gyakorlati oktatás segítségével.

 

A projekt általános céljai között szerepelt a célcsoport munkaerőpiaci felkészítése a 21. század kihívásaihoz

igazodva, a kisvállalkozások támogatása, a termelők bevonása a közösségi alkalmakba, valamint a hagyományos

tevékenységekre épülő gazdaságfejlesztés.

 
Projekt címe: „Gyümölcsöző társadalmi vállalkozások, avagy a „zöld és ezüst” gazdaság fejlesztése Békésen”
Projekt azonosító száma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02134

Projekt összköltsége: bruttó 5.900.000 Ft

 

A projektről bővebb információt a www.bekesvaros.hu oldalon olvashatnak.

 

További információ kérhető:

Békési Fürdőért Közhasznú Közalapítvány (+36 66/411-011, varoshaza@bekesvaros.hu)