A A A

Aktuális hírek

2018. április 17.
Értékteremtő, értékőrző békésiek városi elismerése
A várossá nyilvánítás 45. évfordulója alkalmából ünnepi testületi ülésre került sor a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ nagytermében. Az eseményen hagyományosan a városi kitüntetéseket is átadták.

A Békés Város Díszpolgára címet Hégely Lászlónak adományozta a város, akit vastapssal, felállva köszöntött a közönség. A program nyitóakkordjaként Izsó Gábor polgármester mondott köszöntőbeszédet. Napjaink eseményei kapcsán kiemelte, hogy eddig ebben az uniós ciklusban 7,3 milliárd forint uniós forrás érkezett a városba. Ebben az összegben az önkormányzat, a civilek, valamint a vállalkozások által elnyert összegek is szerepelnek. A köszöntő után hivatalosan is beiktatták a város diákpolgármesterét, Flóra Elemért (Gál Ferenc Főiskola, Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium), valamint a diák-alpolgármestert, Fekete Andrea Dominikát (Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium). József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét D. Nagy Bence szavalta el, majd az elismerések átadása következett.

A képviselő-testület Békés város népi kultúrájában végzett kiemelkedő tevékenységéért Békés Város Díszpol­gára címet adományozott Hégely Lászlónak.

A település értékőrző tevékenységében végzett kiemelkedő munkájáért Békés ­Városért Kitüntetést vehetett át Apáti-Nagy Lajos fotós.

A városi kóruskultúra fenntartásáért és a Békés-tarhosi Énekiskola szellemi örökségéért végzett kiemelkedő tevékenységéért ugyancsak a Békés Városért kitüntetést érdemelte ki Gelléné Körözsi Eszter pedagógus.

A testület Békés város mozgóképkultúrájának fellendítéséért végzett kiemelkedő munkájáért, lokálpatriotizmusáért Békés Városért kitüntetést adományozott Vámos Zoltán operatőr-pedagógusnak.

A grémium a Békés városában végzett kiemelkedő, fáradhatatlan közösségépítő és hagyományőrző tevékenységéért a Belencéres Néptáncegyüttest Civilek a Városért címmel tüntette ki.

Az Év Békési Sportolója címet Fekécs Sámuel súlyemelő, Juhos István ökölvívó és Laczó Dániel kenuversenyző vehette át.

 

Horváth Elek Kisegyüttesének műsora után, a program záró akkordjaként a Szózat csendült fel a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretében, majd a meghívott vendégek átvonultak a kápolna teremben megterített állófogadásra, ahol Kálmán Tibor alpolgármester úr pohárköszöntőjét hallgathatták meg.