A A A

Aktuális hírek

2019. június 07.
A város pedagógusait köszöntötték
Hagyományosan június 1-jén, a Pedagógusnapon köszöntötték a tanári, tanítói és óvodapedagógusi, továbbá a közművelődési-közgyűjteményi pályán lévő jubilánsokat a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. Kálmán Tibor alpolgármester köszöntő szavai után adták át az elismeréseket.

Jelképesen egy-egy szál rózsával köszöntötték a városban 20, 25, 30, 35 és 40 éve oktatási és kulturális intézményekben dolgozó jubiláló munkatársakat, majd a nyugdíjba vonulókat és az elmúlt időszakban különböző elismerésben, díjazásban részesített személyeket szólították a színpadra. A gratulációkat a ceremónia során Békés város nevében Kálmán Tibor alpolgármestertől és Deákné Domonkos Julianna önkormányzati képviselőtől fogadhatták az érintettek.

Az ünnepség később műsorral folytatódott. Két tehetséges fiatal színinövendék, a békési származású Oláh Levente és Pátkai Anna, valamint a velük együtt meglepetésvendégként Békésre érkező budapesti énektanáruk, Oláh Sándor, operett- és musicalműsort adtak elő, óriási sikert aratva. A Városi Pedagógusnap állófogadással zárult.