A A A

Aktuális hírek

2019. szeptember 27.
Onkológiai szakrendelés indulhat
Békés Város Képviselő-testülete, mint fenntartó, a legutóbbi ülésén megadta az hozzájárulást ahhoz, hogy a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő meglévő tárgyi és személyi kapacitásának kihasználásával egy új szakrendelést indítson be. Klinikai onkológiai ellátással bővülhet a járóbeteg szakrendelések száma a közeljövőben, amennyiben a felettes hatóság erre engedélyt ad.

Mint ismert, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő Békés Járás valamennyi lakójának, közelítően 36 ezer személynek a járóbeteg-ellátását végzi, hatásköre Békés mellett kiterjed Köröstarcsa, Kamut, Mezőberény, Murony és Tarhos lakosaira is. Jelenleg 16-féle szakrendelés működik, a klinikai onkológia lehet a tizenhetedik. Erre annál is inkább szükség és igény mutatkozik, mert a vezető halálokok között (a keringési betegségek után) a második helyen a daganatos megbetegedések állnak. A rosszindulatú daganatok miatt bekövetkező korai halálozások az országos átlagot is meghaladják. A 15-64 éves korosztályban az első helyen a nőknél és a férfiaknál egyaránt a légcső, hörgő és tüdő rosszindulatú daganata áll, magas továbbá mindkét nemnél a vastagbél és végbél daganata, valamint férfiaknál az ajak, szájüreg és garat daganata, nőknél az emlőrák.

Az új tervezett szakrendeléssel kapcsolatban Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója elmondta, hogy beindításához a személyi és a tárgyi feltételek adottak, hiszen a Rendelőintézet kellően felszerelt és két orvos is rendelkezik a megfelelő szakvizsgával. Heti tíz órában, utógondozó jellegű szakrendelést képzeltek el, szakmai felügyelet ehhez a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház adna. A klinikai onkológiai szakrendelés indulásának közelebbi időpontja egyelőre nem ismert, de kedvező döntés esetén már a jövő év legelején megtörténhet.

Képünk illusztráció.