A A A

Hirdetmények, Pályázatok

2015. szeptember 14.
Az adótartozók névsorát közzéteszik

Polgármesteri Hivatal közleménye:

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55/B. §-a szerint a jegyző, mint „önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezer – magánszemélyek esetében az ötvenezer – forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.”

Békés Város Önkormányzat Adóhatósága tájékoztatja a lakosságot, hogy élve a jogszabályokban biztosított lehetőséggel, – az egyéb, törvény adta végrehajtási cselekmények foganatosítása mellett – 2015. október 1. napjától minden hónapban frissítve a Békési Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közzéteszi a jelentősebb adótartozással rendelkező adózók nevét, címét és az adótartozás összegét. A lista egy összegben tartalmazza egy-egy adózó helyi adó és/vagy gépjárműadó tartozását.

Az adóhatóság a folyamatosan frissülő listából törli azt a hátralékost, aki az adótartozását befizeti és azt az adóhatóságnak igazolja, vagy a befizetése az adószámlára megérkezik.