Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Esélyt a fiataloknak − Békés Város ifjúságsegítő programja” címmel pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel vagy az adott hiányszakmában foglakoztatási jogviszonnyal rendelkező 18-35 év közötti fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történő letelepedésének támogatására.
Békés Város Önkormányzata 2025. április 30. napjáig vállalja, hogy a csatolt pályázati felhívásban megjelölt 2 békési bérlakás valamelyikében lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni szándékozó fiatal szakember számára.
Pályázatot nyújthatnak be azon 18-35 év közötti személyek, akiknek a jelen felhívásban meghatározott hiányszakmára vonatkozó végzettséggel vagy az adott hiányszakmában foglakoztatási jogviszonnyal rendelkezik, valamint Békésen lakóhellyel rendelkeznek vagy Békésen kívánnak letelepedni, Békés megye közigazgatási területén működő munkáltatónál dolgoznak, ennek hiányában részt vettek a projekt keretében a helyi ösztönző rendszer kialakításában és ez által résztevői a projekt „helyi ösztönző rendszer kialakítása és nyújtása” tevékenységnek.
A pályázat benyújtható személyesen a Békési Polgármesteri Hivatalban munkaidőben, vagy postai úton a Békési Polgármesteri Hivatal 5630 Békés, Petőfi Sándor u. 2. szám alatti címre. A borítékon fel kell tüntetni: „Esély Otthon − Lakhatási támogatás pályázat”.
Benyújtás határideje: 2024. október 16. (szerda) 18:00 óra
Az adatlap letölthető Békés Város honlapjáról (www.bekesvaros.hu), vagy személyesen átvehető a Békési Polgármesteri Hivatalban.