A A A

Jegyző

 gapix_jegyzo_g-Edit_133.jpg

 

 Szeretettel köszöntöm Önt Békés város hivatalos honlapján.

 

 A városi honlap megújításakor két cél lebegett a szemünk előtt.

 Szolgáltató önkormányzatként szerettük volna a lakosok tájékoztatását a lehető leghatékonyabbá, ügyintézését pedig a legegyszerűbbé tenni, kifejezve ezzel is, hogy az önkormányzat van a város polgáraiért és nem a polgárok az önkormányzatért.

 Emellett ugyanilyen fontos szempont volt, hogy a város iránt érdeklődők számára is megmutassuk, mit kínál számukra településünk.

 Igyekszünk polgáraink, és a kor igényeit figyelembe véve, méltó módon megőrizni a múlt értékeit, óvjuk, ápoljuk hagyományainkat, ugyanakkor törekszünk a folyamatos megújulásra is.

 A Polgármesteri Hivatalnak minden békési állampolgár ügyfele lehet: születés, házasságkötés, haláleset kapcsán, építkezik, szociális ellátásban részesül, adót fizet, és folytathatnánk a felsorolást. Munkatársaimmal azon vagyunk, hogy minél gördülékenyebben, szakszerű segítséget nyújthassunk a problémáik megoldásában, és megfelelő tájékoztatással éljünk. A keddi és a csütörtöki nap kivételével minden munkanapon van ügyfélfogadás, a szerdai napon továbbra is hosszított ügyfélfogadási idővel, este 18.00 óráig állunk a lakosok rendelkezésére. A gyors ügyintézést megkönnyítheti, a határozathozatalt meggyorsíthatja, ha ügyfeleink előzőleg tájékozódnak a Hivatal munkarendjéről, a helyi rendeletek adta lehetőségekről, esetleg kérelmükhöz a szükséges iratokat előre beszerzik. Honlapunk ebben is segítséget kíván nyújtani.

 Ma már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy egy város internetes oldala nem más, mint a település virtuális arca, melyet lakói és vendégei felé mutat. Remélem, hogy a virtuális találkozást hamarosan személyes is követi.

 

Tárnok Lászlóné
jegyző